BCAA

Az elágazó láncú aminosavak vagy BCAA-k csoportjában három aminosav a leucin, az izoleucin és a valin tartozik. Együttesen e három aminosav alkotja izomszövet-állományunk aminosav tartalmának mintegy 35 %-át. A sejtek felépítésén és a szövetek regenerálásán kívül részt vesznek az energiaellátás folyamatában, a fehérjeszintézis szabályozásában, a különféle antitesteinek, enzimek, hormonok színtézisében, a zsírraktározás és étvágy szabályozásában, az RNS és DNS  felépítésében, az oxigén szállításában.

Az elágazó láncú aminosavak sportolói szempontból a legfontosabb aminosavak közé tartoznak. Megterhelő edzések folytán a szervezet szénhidrát készleteinek kimerülésével szervezetünk alaninból, az un. glukóz-alanin cikluson keresztül, képes szénhidrát hiányában is glukózt szintetizálni és így energiát nyerni. Ennek nyomán a dolgozó izomból felszabaduló aminosavak mintegy fele alanin. Az elágazó láncú aminosavak vagy BCAA-k pedig az alanin szintézis prekurzoraiként lépnek a folyamatban. A három aminosav közül is kiemelt a leucin, mely szerkezetéből adódóan két- háromszor nagyobb mennyiségben használódhat fel, mint a valin és az izoleucin.

Az elágazó szénláncú aminosav kiegészítés:

  • Fokozza a teljesítményt! Az BCAA kiegészítés segít megóvni az izom glikogén készleteit, segít megelőzni a plazma glutamin szintjének zuhanását, támogatja a szabad triptofán/BCAA arány megőrzését, így csökkenti az edzések közbeni idegrendszeri fáradtság kialakulását.
  • Csökkenti a katabolizmust! A BCAA kiegészítés csökkenti az intenzív fizikai- és/vagy emocionális megterhelések nyomán fellépő fehérje lebomlást.
  • Fokozza az izomnövekedést! A leucin közvetlenül fokozza a fehérjeszintézist, azaz az izomépítés gépezetét, mind az mTOR (Mammalian Target of Rapamycin - fontos szerepet játszik többek közt a fehérje szintézis stimulálásában) aktivitásának szabályozásán, mind közvetlenül az eIF4G szabályozásán keresztül. A hatás erőteljességét jól mutatja a Molecular Reproduction and Development című szaklapban megjelent kutatás, melynek adatai szerint a leucin, a közvetlen IGF-1 adagoláshoz hasonló mértékben volt képes fokozni az mTOR foszforiálióját!
  • Fokozza az izomsejtek tápanyagfelvételét! A leucin közvetlen hatással van a foszfatidil-inozitol-3-kináz anyagcsereútra (PI3K), valamint a vércukorszintre való tekintet nélkül képes, az inzulin-szint szabályozására.
  • Fokozza a zsírvesztést! A leucin fokozza a leptin termelést és az UCP-3 szintet. A leptin egy a zsírsejtek által termelt hormon, mely a zsírraktározás és éhségérzet egyik fő szabályozó faktora. Az UCP-3 egy un. szétkapcsoló fehérje, mely a hő és energiatermelés szabályozásáért felel, és melynek fokozott aktivitása növeli a zsíroxidáció szintjét. A leucin kiegészítés a leptin szint csökkentésén és az UCP-3 aktivitás növelésén keresztül fokozza a zsírvesztést, csökkenti a túltáplálás melletti zsírfelhalmozást és segíti az étvágy kontrollt.

6PAK BCAA PAK 400g

6PAK BCAA PAK 400g

6PAK Nutrition BCAA. Étrend-kiegészítő. Édesítőszereket tartalmaz. Edzés előtti formula, amely elága..

5 990,00Ft 8 900,00Ft

Atomic 7 335gr.

Atomic 7 335gr.

Az UNIVERSAL NUTRITION ATOMIC 7 egy anabolikus elágazó láncú aminosav (BCAA) formula, mely edzések k..

6 990,00Ft

Bcaa Instant  454 gr.

Bcaa Instant 454 gr.

  A BCAA-k elágazó láncú aminosavak (L-leucin, L-valin, L-izoleucin), amik az alapvető építő..

6 500,00Ft 8 990,00Ft

Bcaa Pro 100 kaps.

Bcaa Pro 100 kaps.

A BCAA Pro egy gyógyszerészeti tisztaságú elágazó láncú aminosav formula, mely a leucin-izoleucin-va..

4 200,00Ft

Bcaa Stack 250gr.

Bcaa Stack 250gr.

BCAA Stack tartalmazza a tökéletes, tudományosan bizonyított arányát a BCAA-nak és a glutaminnak, am..

5 990,00Ft

LevroAminoSurge  500gr.

LevroAminoSurge 500gr.

A LevroAminoSurge a hobbi sportoló számára csakúgy alkalmas, mint a hivatásos sportolók számára. Ajá..

7 900,00Ft

MEX Flex Wheeler's Amino 12K  300tabl.

MEX Flex Wheeler's Amino 12K 300tabl.

  MEX Amino 12k / 360 Tabs.   Gyors felszívódású anabolikus összetevők marhahús és te..

6 500,00Ft 8 500,00Ft

MEX Flex Wheeler's Amino 20K 500gr.

MEX Flex Wheeler's Amino 20K 500gr.

MEX Amino 20k / 500g. A MEX Amino 20k egy kiváló minőségű élelmiszer-adalékanyag por, ami a telje..

6 500,00Ft

MEX Flex Wheeler's Bcaa 20k 8:1:1  520gr.

MEX Flex Wheeler's Bcaa 20k 8:1:1 520gr.

  MEX BCAA 20K - BCAA precíz, 6:1:1 (leucin:izoleucin:valin) arányával, könnyen oldódó formá..

6 500,00Ft 7 990,00Ft

Mutant Bcaa 9.7  348g

Mutant Bcaa 9.7 348g

Az elágazó láncú aminosavak (L-Leucin, L-Valin, L-Isoleucin) megvédik az izomszövetet a lebomlástól...

6 900,00Ft 8 500,00Ft

Ronnie Coleman Signature Series Amino-tone-30 serving

Ronnie Coleman Signature Series Amino-tone-30 serving

Az Amino-ToneTM egy anabolikus és állóképességi erő, amely garantáltan a titkos fegyvered lesz, mikö..

8 500,00Ft 11 950,00Ft

Sport Definition  BCAA 465g

Sport Definition BCAA 465g

Sport Definitio BCAA . Étrend-kiegészítő. Édesítőszert tartalmaz, amely 100% elágazó láncú amin..

6 900,00Ft 7 990,00Ft

Trec BCAA ULTRA 9 375g

Trec BCAA ULTRA 9 375g

BCAA ULTRA9 aminosavak magas dózida 0g cukor Erőteljes antikatabolikus hatás Izomzat helyr..

4 500,00Ft

Tételek: 1 - 13 / 13 (1 oldal)